SzegyBpHeader
Istentisztelet Ima óra Női csoport Házaspároknak

Mamakör

„Te burokban élsz!”- állapította meg egy beszélgetésünk alkalmával egy régi ismerősöm, mikor is értetlenül fogadtam a nagybetűs életről tett néhány kijelentését. Meglepetéssel vegyes sértődöttség lett úrrá rajtam: hogy mondhat nekem ilyet, hiszen egész nap dolgozom, nyüzsgök, intézkedem, konfliktusokat simítok el, kapcsolatokat ápolok; szóval én úgy érzem, hogy igen magas hőfokon élek. Aztán eltöprengtem azon, mire is gondolhat, s kezdtem felismerni: valójában igaza van. Tényleg nem tudnám most felsorolni például a miniszterek neveit, mint hajdan, film- és színházi bemutatókról sincs sok fogalmam, a politikai és gazdasági történésekről pedig már régen nem olvasok hosszú elemző cikkeket, legfeljebb a rádió vagy a televízió híreit hallgatom meg, ha gyermekeim éppen nem kiabálnak, vagy nem érzik úgy, hogy halaszthatatlan feladatot kell megoldanom az érdekükben.

Behatóan tanulmányoztam viszont a különféle pelenkák nedvszívó képességét, jó vagyok vásárlási listák összeállításában, tudom, hol érdemes gyerekruhákat vagy élelmiszert venni a választék és az árak alapján. Gyakorlati leckéket veszek a kisgyermekek szeparációs félelméről, az óvodás gyerekek szexuál-pszichológiai fejlődéséről, arról, milyen a sikerorientált vagy kudarckerülő kisiskolás; de autóvezetésből, lelkigondozásból, vagy az egészséges étkezés alapjaiból is. Mosóporokat tesztelek a gyerekruhákon fellelhető ismeretlen eredetű foltok eltávolítása érdekében, s hosszas tanulmányt tudnék írni a hatékony takarítás módszereiről és eszköztáráról.

Igen, most ezek a dolgok kötik le az energiámat és a gondolataimat, s valóban burkot vonnak körém. Sokszor vagyok fáradt és fásult, ám ilyenkor eszembe jut, amit egyszer egy gyereknevelésről szóló könyvben olvastam: ha kisgyermekekkel vagy otthon, sose feledd, hogy a világ egyik legfontosabb dolgát végzed! Amikor munkahelyen dolgoztam azt hittem, nincs fontosabb annál, amit csinálok. Mára ezt az elképzelésemet egy kissé felülbíráltam; persze nem állítom, hogy piszlicsáré dolgokkal foglalkoztam, de a mostani „munkaköröm” ugyanolyan nagy felelősséggel – ha nem nagyobbal – tüntet ki engem. Igen, vegyük kitüntetésnek, kedves mamatársak, hogy Isten kisgyermekek nevelésével, a családi fészek gondozásával bízott meg minket. És ne szégyenkezzünk, ha rádöbbenünk „burok-létünkre”, hanem fogadjuk el, hogy most elsősorban ez a feladatunk. Ha pedig nehézségeink vannak, kérjünk és fogadjunk el segítséget egymástól.

Ennek fóruma lehet a gyülekezetünkben működő Mamakör, amelyet Hermann Lídia vezet, s kéthetente szerdán délelőtt fél tízre várja a kisgyermekes anyukákat. Itt a keresztény nevelés elméleti alapjairól (hogyan mutassunk példát gyermekeinknek, miként tudunk kicsiknek Jézusról beszélni, milyen a hatékony, de szeretetteljes fegyelmezés, stb), illetve gyakorlati dolgokról (például hogyan készüljünk az ünnepekre, mivel szórakoztassuk a vakáción lévő gyerekeket) egyaránt hallhattok.